Ti azért így imádkozzatok
Hogyan imádkozzunk? Egész más lesz a válasz attól függően, melyik felekezet követőjét kérdezzük. Egy biztos: Jézus tanított imádkozni, és ez számunkra is példa és támpont kell hogy legyen! Kovács Endre a "Ti azért így imádkozzatok" című könyvében próbál olyan módon vezetni az imádságban való elmélyülésben, hogy az mindenki számára befogadható legyen, akármilyen háttérrel érkezik is. A Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának ebben a podcast-sorozatában 12+2 részben végig vesszük a könyv fejezeteit, de ezen túl is megyünk személyes példák, megélések, gyakorlati tippek irányába. Hogyan hallgassunk? Be tudom-e fogadni Istent, ha az embertársam nem szeretném...? Kovács Endrével Bella Violetta beszélget.
A podcast részei az alábbi Spotify-linkeken érhetők el.
Csendben szól
Imádkozni könnyű, imádkozni mindenki tud – gondolják sokan. Pedig megnyílni, kapcsolódni Istenhez - hiába akarják – sokaknak nem sikerül. Az Imádság évében indított, Csendben szól elnevezésű podcast sorozatban a fohászról hétköznapi nyelven beszélgetünk. A négy részben Kovács Endre, lelkiségi teológus, a Ti azért így imádkozzatok! című könyv szerzője állandó vendégként a szavak jelentőségét, az érzelmek fontosságát, az ima tanulhatóságát és szótlanság erejét vizsgálja. Az első adásban a kifejezéseket, az általunk használt szófordulatokat és a hangos imádságot is fejtegetik Lénárt Tibor református lelkésszel. A műsorvezető Balázs-Bóna Judit.
A műsor részei az alábbi Youtube-linkeken érhetők el.